Never without you - 9 years - 2. fejezet - Kirándulás

Cím: Never without you - 9 years - 2. fejezet - Kirándulás
Páros: Taemin (SHINee) + Kai (Exo)
Műfaj: élet
Korhatár:-
Figyelmeztetés:-

(Taemin)
Egész este alig bírtam aludni az izgatottságtól, mégis teljesen kipihent voltam. Egyből felpattantam az ágyból, mikor megláttam, hogy a nap besüt a szobába, hiszen ez azt jelenti, reggel van. Végre elérkezett a kirándulás napja. - Jongin! Ébredj, reggel van! - kezdtem el egyből kiabálni, ahogy átmásztam testvérem ágyára. - Megyünk állatkertbe, ébredj! - kezdtem el ugrálni, hogy hamarabb felébredjen és elkezdhessünk készülődni.

(Jongin)

Mikor este lefeküdtem aludni, már nagyon izgatott voltam, mivel másnap állatkertbe mentünk. Reggel, mikor testvérem keltegetni kezdett, kinyitottam szemem, majd az órára pillantottam.

-Taemin, tudom, hogy te nagyon izgatott vagy, de még csak hajnali öt van! Elég nyolckor felkelnünk! - néztem végig rajta álmosan.
-Hagyj még egy kicsit aludni, nagyon álmos vagyok! - sóhajtottam.
-Addig búj be ide mellém! - fogtam meg kezét, majd magam mellé húztam. 
-Nyugodj meg, az óra kelteni fog minket, meg anya is! - simítottam arcára, majd lehunytam szemem.


- De én mit csináljak addig? - kérdeztem csalódottan, miközben befészkeltem magam mellé, szorosan hozzábújva. - Addig még van... - kezdtem el számolgatni. 
- Három óra - mutattam kezemen.

-Számolj bárányokat! - mondtam, majd átöleltem derekát.

-Vagy mondjuk nézz tv-t, csak halkan, mert akkor én is felébredek! - tapogattam ki a távirányítót, majd kezébe nyomtam.

-Miért nem alszol te is? Este is hallottam, ahogy veszed a levegőt és tudtam, hogy nem alszol! Kezdek érted komolyan aggódni, nem akarom, hogy fáradt légy, mert csak késő jövünk haza! - motyogtam csukott szemmel, miközben néha felsóhajtottam.

- Nem leszek, nagy vagyok már, aludnom sem kell sokat - vigyorodtam el büszkén. - Ha a kirándulásra gondolok, nem tudok aludni - ráztam meg fejem sóhajtva. 
- De téged akkor nem foglak zavarni - jelentettem ki, majd közelebb bújtam, és tincseit kezdtem el birizgálni.

-Jó, de én szóltam! - mondtam, majd teljesen elszenderültem és elaludtam. Pár óra múlva kelltem csak fel az óra hangos zajára, majd felültem az ágyon.

-Gyere Minnie! - húztam fel.

-Most már muszáj lesz öltöznünk és anya a vonatállomásra visz minket, ahol a tanító nénivel találkozzunk! - léptem szekrényemhez, majd kivettem a ruháim és felvettem. Megfésültem hajam, majd felvettem táskám.

-Kész vagyok! - mosolyogtam.

Mosolyogva néztem, ahogy testvérem aludt. Én ébren maradtam, talán csak pár percre szenderedtem el néha, majd szélesen elmosolyodtam, mikor Jongin is felébredt. Jókedvűen készülődtem én is, lassan pedig úgy ítéltem meg, én is készen álltam az indulásra. - Én is kész vagyok - jelentettem ki boldogan felkapva táskám. Bár a hajamat még meg sem fésültem és a pólómat is fordítva vettem fel, de féltem, hogy nem leszek kész időben.

-Nem! - néztem végig rajta.

-Elsőnek is ezt vedd le! - húztam le pólóját, majd normálisan ráadtam. Behúztam derekát, majd egy pulóvert is adtam rá. Utána odavittem a fésűt és óvatosan megfésültem barna haját.

-Most vagy kész! - fogtam meg kezét, majd levezettem. Anyu adott mind a kettőnknek reggelit, majd beszálltunk a kocsiba és kivitt minket.

-Rosszul szoktál még lenni a vonaton? - fordultam testvérem felé, miután köszöntünk a tanítónknak.

Mosolyogva hagytam, hogy testvérem normálisan rám adja a ruhát, majd jókedvem csak tovább nőtt, mikor el is indultunk. Annyira izgatott voltam már, biztos voltam benne, hogy nagyon jól fogjuk magunkat érezni, hiszen az állatokat is imádtam. Meg aztán ha Jongin velem van, semmi rossz nem történhet. - Nem, tudod, én már nagy vagyok - mosolyogtam kérdésére. - Még a te táskádat is elbírnám az enyém mellett - jelentettem ki jókedvűen.

-Igen, igazad van, te már nagy vagy és erős is! - mosolyogtam rá.

-Mutasd a kezed! - fogtam meg izmát, mire még meg is feszítette azt.

-Valóban erős vagy, de én kicsit fáradt vagyok! - döntöttem fejem combjára.

-Baj, ha itt pihenek kicsit, Minnie? - mosolyogtam fel rá.

Boldogan vigyorogtam végig, örülve, hogy ő is elismeri azt, milyen erős lettem már, majd csak tovább mosolyogtam kérdésére. - Dehogy baj, tudod, hogy neked mindig megengedem - kuncogtam, majd el is kezdtem haját simogatni. Olyan jó érzés, mikor így vagyunk.

-Mi a kedvenc állatod? - néztem fel testvéremre, majd combját kezdtem el simogatni. Vékonyabb combjai voltak, mint nekem, de sosem voltam rá irigy. Valahogy Minnie mindig is sokat számított nekem és csak annyit tudtam, hogy sosem akarom őt elveszíteni.

- A tigris... Olyan szépek, nagyok és erősek - mosolyogtam szélesen, majd lehunytam szemeim, hiszen nagyon jól esett simogatása. 
- Neked? - kérdeztem nem hagyva abba puha tincsei birizgálását. Furcsa, hiába vagyunk mindig együtt, mindig tud valami újat mondani, mutatni, sosem fogom megunni.

-Olyan vagy, mint a tigris, azért! - mosolyogtam, majd egyik kezem puha és édes arcára vezettem.

-Tudod miért, mert te is nagy és erős vagy! És nagyon szép is! - csíptem meg kicsit arcát, majd felültem, közelebb húzódva hozzá. -Nekem a pandák a kedvenceim, mert nagyon édesek és ölelgetni valóak, mint te is! - néztem egyenesen szemeibe, majd levettem sapkáját és megigazítottam kis barna haját.

-Ugye te leszel majd a sorban a párom?

Testvérem szavait hallva kissé gyorsabban kezdett verni szívem. Nagyon furcsa érzés volt, mintha ki akarna ugrani helyéről. Akkor szokott így lenni, mikor nagyon boldog vagyok. Jó érzés volt, hogy erősnek nevezett, hiszen mindig azt szerettem volna, hogy büszke legyen rám. - Persze, hogy leszek, Jongin! - mosolyodtam el boldogan kérdése hallatán.
- De akkor ne mondj igent másnak, én már lestoppoltalak - jelentettem ki, szorosan magamhoz ölelve.
- Te az én Jonginom vagy - mondtam komolyan.

-Én amúgy sem mondtam volna másnak igent, csak neked! Emlékszel, a legjobb barátom vagy! - kezdtem el cirógatni kézfejét ujjammal, majd kicsit közelebb hajolva arcához egy puszit adtam rá, majd még egyet. Jó érzés volt ajkaimmal csodálni pufi arcát.

-Minnie, kibe vagy szerelmes? - dőltem hátra a székben, majd teljesen felé fordítottam arcom. Ez egy kínos téma volt mindig is, mivel a mami folyton azzal piszkált, hogy ha majd nagyok leszünk, biztos lesz barátnőnk, de én nem akartam mással lenni, csak is a testvéremmel, örökre vele akartam csak lenni.

Felkuncogtam testvérem kedves puszijaira, majd mosolyogva gondolkodtam el kérdésére. - Hmm... Nem tudom - ingattam fejem.
- Talán... beléd - vigyorodtam el vállára döntve fejem.

-Hogy belém? De én fiú vagyok! Anya azt mondta, hogy nekünk a lányokba kell szerelmes lennünk! Biztos csak nagyon szeretsz, az nem szerelem! - borzoltam össze haját, majd el is mosolyodtam.

-Amúgy én is nagyon szeretlek téged! - simogattam meg hátát, majd a tanító néni bejött és mondta, hogy öltözzünk, mert megérkeztünk. Testvéremmel azonnal öltözni kezdtünk, mint az örültek, majd már kint is voltunk a vonatból egymás kezét fogva.

Mikor a tanító néni hangját meghallottam, a nagy izgalomban meg is feledkeztem pár pillanatra a Jonginnal folytatott beszélgetésről, és boldogan öltözködtem fel. Miután már kint voltunk, mosolyogva lépkedtem szeretett testvérem mellett, de ekkor ismét eszembe jutottak a bentiek. - Jongin... - szólítottam meg és, hogy hamarabb felfigyeljen rám, a kézfejét is megsimogattam. - Anya azt mondta, hogy azzal fogunk majd boldogan élni, akibe szerelmesek leszünk... De én veled akarok élni örökké - mondtam halkan.
- Ezért vagyok beléd szerelmes - haraptam be ajkam nagy, tanácstalan szemekkel nézve rá. Fogalmam sem volt, mi az a szerelem... Csak annyit tudtam, amit mondtak és, hogy Jonginnal akarok lenni. Olyan jókat szoktunk játszatni, rossz lenne nélküle...

-Tudod Minnie, akkor én is szerelmes vagyok beléd! - kuncogtam, majd még a többiek össze szedték magukat, én testvéremmel szembe fordultam és kezem arcára simítottam.

-Én is veled vagyok boldog, olyan jókat szoktunk játszani, ha csak arra gondolok, hogy a kertben bolhással, vagy csak arra, hogy kint a fakunyhónkban m ilyen jó, akkor csak újra átélném ezeket! - mosolyogtam, majd mivel a többiek kész voltak, így újra mellé álltam és sétálni kezdtünk. Nem olyan sokra már az állatkertben vette meg tanítónk a jegyeket, majd elmagyarázott pár szabályt, utána elengedett minket.

-Gyere Taemin! - húztam testvérem kezénél fogva. Már nagyon izgatott voltam.

Jongin szavai teljesen megnyugtattak, annyira jól esett. Csak még boldogabb lettem... Mikor már az állatkertben voltunk, mosolyogva néztem rá. - Megnézzük a pandákat? Mert azok a kedvenceid... - mosolyogtam rá csillogó szemekkel.

-Elsőnek szerintem a tigriseket nézzük meg! - simítottam végig hüvelykujjammal kézfején, majd el is indultam az egyik kis tábla mutatásával a tigrisek felé.

-Szerintem biztos nagyon szépek lesznek! - mosolyogtam, majd amint odaértünk, egyik kezemmel megtámaszkodtam a korlátba, majd másik kezemmel továbbra is fogtam testvérem kezét. Egy hirtelen gondolattól vezérelve összefontam az ő ujjaival enyéimet, majd úgy kezdtem el cirógatni kezét.

Mosolyom csak még inkább szélesedett arcomon, mikor azt mondta, a tigriseket nézzük meg. Nem ellenkeztem, boldogan ballagtam el vele a megfelelő hely felé. Miután odaértünk, és Jongin simogatni kezdte kezem, rámosolyogtam, majd benéztem a ketrechez, ezzel egy időben el is ámultam, nagy, csillogó szemekkel nézve a bent lévő tigriseket. Kettő volt bent, és az egyik egész közel hozzánk feküdt, én pedig alig bírtam levenni róla szemeim. - Annyira szép... - mondtam másodpercekkel később, szélesen mosolyogva, teljesen lenyűgözve, még mindig az állatot bámulva. 
- És olyan nagy... Kár, hogy nem lehet megsimogatni... - biggyesztettem le ajkaim. - Jongin, ugye neked is tetszenek? - fordultam mosolyogva testvérem felé.

-Igen, pedig biztos nagyon jó lehet simogatni.. - sóhajtottam.

-Persze, hogy tetszenek! - mosolyodtam el.

-Most már menjünk tovább! Szerintem így sem jut majd elég idő arra, hogy az összes állatot megnézhessük! - ráztam meg fejem szomorúan, majd inkább a bánatot félre téve újra mosoly kúszott arcomra.

-Most menjünk akkor a pandákhoz! - csillogtak szemeim.

- Rendben - mosolyodtam el szélesen, majd adtam egy kis puszit arcára. 
- Minden állatot szeretnék megnézni - kuncogtam csillogó szemekkel, majd a mellettünk lévő kis táblán lévő térképen tájékozódtam. 
- Oh, itt vannak pandák - vigyorodtam el szélesen a szóban forgó állatok jelzésere bökve, majd el is kezdtem húzni Jongint a megfelelő irányba. Szerencsére a pandák nem voltak messze, mivel földrészileg ők is azon a területen élnek, mint a tigrisek, így hamar odaértünk. - Oh, de édesek - kúszott egyből szélesebb mosoly arcomra, mikor a korláthoz lépve megláttam a pandákat. 
- Majd veszek neked egyet, ha nagyok leszünk - néztem mosolyogva testvéremre.

-Ugyan, jobb helye van egy pandának olyan helyen, ahol olyan neki, mintha otthon lenne! - mosolyogtam.

-De azért rendes tőled, hogy felajánlottad! - fordítottam felé arcom, majd még jobban elmosolyodtam, ahogy megéreztem, azt az apró puszit arcomon. 
-Most menjünk el a kígyókhoz! Meg az ilyen szőr és tollatlan állatokhoz! - néztem rá csillogó szemekkel. Valóba a pandák után az ilyesmi fajta állatok álltak hozzám a legközelebb.

- Oh, tényleg... Nem akarom, hogy rossz legyen a pandáknak... Gondolhattam volna rá, hogy nekik a saját lakhelyükön a legjobb - mosolyodtam el halványan.

- Te olyan okos vagy, hogy eszedbe jutott - pillantottam rá büszkén, hogy az én testvérem.

- És rendben, menjünk - kuncogtam fel, el is indulva, húzva magammal őt is. 

- Otthonra is kellene valami háziállat - gondolkodtam el mosolyogva.

-Mondjuk lehetne egy kövér hörcsögünk! - nevettem.

-Tudod miért kellene kövérnek lennie? - haraptam be ajkam.

-Azért, hogy pont elterüljön a kezünkben és úgy soha többet nem fog fázni a hidegben! - kuncogtam. Nem is olyan sokra már a kígyóknál voltunk. Csodálva figyeltem őket, végül a madarakhoz mentünk, ahol az egyik beszélő papagáj majdnem megcsípte az ujjam, pedig csak ételt nyújtottam neki.

Már épp kérdeztem volna rá Jonginnál, hogy miért akar pont kövér hörcsögöt, de megmagyarázta, mire én csak kuncogva ráztam meg fejem. Sokszor olyan aranyos dolgokat tud mondani. A kígyókat is boldogan néztem, érdekesnek tartottam, csak úgy, mint a madarakat is, de mikor láttam, hogy az egyik szép papagáj majdnem megcsípte Jongint, egyből aggódni kezdtem. - Jól vagy? Ugye nem bántott? - fogtam egyből kezeim közé az övét, óvatosan vizsgálgatva, szemeim elé emelve, hogy nem e látok rajta sebet.

-Huha! Nagyon közel volt ahhoz, hogy megcsípjen! - néztem a kis állatra szúrós tekintettel, de szinte azonnal meg is bocsájtottam neki.

-Jól vagyok Minnie! - mosolyogtam, de ekkor szólt a tanítónk, így oda mentünk az osztályhoz.

-Mondjuk a maminak, hogy kell az a hörcsög, nagyon szeretném! - kezdtem el áradozni testvéremnek, miközben felszálltunk a vonatra és az haza indult.

-Gyerekek, mára ennyi! - mondta, majd mosolyogva végig nézett az osztályon.

-Akkor most megyünk haza! - mosolyogtam.

Nagyon megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy testvérem épségben van, és nem csípte meg a papagáj. Viszont a jókedvem egy kicsit csökkent, mivel máris mennünk kellett. Gyorsan telik az idő, ha jól érezzük magunkat... Jongin kezét fogva ballagtunk vissza a vonatra, miközben mosolyogva hallgattam szavait. - Ha majd hazaértünk, addig kérjük, míg meg nem fogja engedni - mosolyogtam. 

- És akkor lehet majd egy kövér hörcsögünk - kuncogtam nyakához bújva.