Páros: Jongin (Exo) + Taemin (SHINee)
Műfaj: élet
Korhatár: -
(Taemin)
Este volt, már rég aludnom kellett volna, pont, ahogy Jongin is tette, viszont én nem tudtam. Próbálkoztam, de tényleg nem ment, hiszen vihar dúlt kint, az ég túl hangosan dörgött. A villám fényei is mindig akkor jelentek meg az égen, mikor lehunytam szemeim, de még akkor is láttam. Nem tudom, testvérem, hogy bír így aludni, de ő mindig is bátrabb volt nálam. Sokszor mondták már, hogy nagy vagyok, nem kellene félnem, de egyszerűen nem bírtam úgy tenni... Viszont ha félek, mindig csak egy valami tud megnyugtatni... pontosabban egy valaki. Nem anya, vagy apa, esetleg bárki más, én mindig csak a testvéremhez közel nyugszom meg. Így hát halkan és óvatosan kikeltem ágyamból az övéhez lépkedve. Ügyelve rá, hogy ne keltsem fel, bemásztam mellé. Pont akkor dörrent egy hatalmasat az ég, így szorosabban bújtam hozzá összeszorítva szemeim. Éreztem az illatát, meleg testét, magát a közelségét, és így máris minden szebbnek tűnt. Nyakához fúrtam arcom, remélve, hogy nem ébred fel, majd úgy magamra húztam takaróját, hogy a fejem ki sem látsszon alóla. Így már majdcsak el tudok aludni...
(Jongin)
Már nagyon későre járt, mikor egy hatalmas dörgés kihozott álmaimból. Mikor esik az eső, vagy csak nincs kint szép idő, én is szomorú vagyok olyankor. Utána amikor Taemin kimegyünk az udvarra, minden csupa sár és a cicánkat sem foghatjuk meg, mivel nem jöhet be a házba, mert Jenna allergiás rá, és olyankor ő is koszos. Próbáltam aludni, ami mondhatni elég jól is sikeredett, mivel nem tudtam arra gondolni, hogy kint mi folyik. Alig gondolataim után éreztem, hogy valami felmászik az ágyra, amire úgy megijedtem, hogy azt hittem, hogy elsírom magam. Végül mikor megéreztem lágy, mégis ijedt szorítást, rájöttem, hogy ez lehet már, csak az ikertestvérem. Pislogtam párat, miközben egyik kezem köré fontam.
-Te sem tudsz aludni, Taemin? - suttogtam, nehogy anyáék rájöjjenek, hogy még ilyen későn fent vagyok.
Szokásosan elkezdtem cirógatni testvérem oldalát, miközben éreztem, hogy remeg. Nem értem, hogy miért fél, hisz minket nem bánt a villám, csak hangos.
Mikor meghallottam hangját, egyből jobb lett a kedvem. Így már nem is félek... - Ébren vagy? - kérdeztem rá az egyértelműre, ugyanolyan halkan beszélve, mint ő. Anyáék nem örülnének, ha megtudnák, hogy ébren vagyok és még őt sem hagyom aludni.
- Nem tudok, mert... félek - válaszoltam inkább kérdésére. Habár nem voltam büszke erre a dologra, mégis tudtam, hogy neki mindent elmondhatok, úgy is annyira ismer, mint saját magát. Viszont máris sokkal nyugodtabb voltam, gyengéd simogatása nagyon jól esett, kellemes érzések áradtak szét egész testemben, minek hatására teljesen ellazultam, majd csak még közelebb bújtam hozzá, derekát szorosan ölelve.
-Igen, az egyik nagyobb dörgés felébresztett, pedig olyan jól aludtam. - mondtam, majd tovább cirogattam bőrét.
-Én nem félek a villámlástól, mert erősebb vagyok nála! Ő csak hangos! - súgtam, majd felhúztam a takarót, így alatta voltunk.
-És én megvédelek a villámoktól, szóval nem kell félned soha többet, a villámtesód leszek! - súgtam fülébe.
-Én veled leszek, örökké és a legjobb barátod leszek!
- Te tényleg le tudod győzni a villámokat is - kuncogtam.
- Eszembe jutott, hogy múltkor az egyik fiú megkérdezte, hogy leszek e a legjobb barátja, de mondtam neki, hogy már van. Mert nekem nem csak a testvérem vagy - ráztam meg fejem.
-Oh, ez nagyon rendes tőled! - mosolyogtam, majd vettem egy mély levegőt.
-Me.. Megfojtasz! - próbáltam kicsit gyengébbre venni szoros ölelését.
-Tudod mit Minnie, most tegyünk egy esküt, ami az, hogy nem lesz más a legjobb barátunk, csak mi egymásnak, jó? - nyújtottam felé kisujjam. Nekem eskü nélkül is ő volt a legjobb barátom, születésem óta. A takarót lehúztam a fejünkről, majd hátra túrtam barna tincseim.
-Aludnunk kellene, holnap anya korán kelt minket és ha álmosak leszünk, gyanút fog, hogy eddig fent voltunk! - fordultam felé, miközben suttogtam.
Szavaira csak még inkább nőtt jókedvem, szélesedett mosolyom. Most már van egy kis fogadalmunk, muszáj velem lennie mindig... - De én még nem vagyok álmos... - duzzogtam pólója aljába kapaszkodva.
-Akkor mondjuk dúdolok neked, ahogy a mami is szokta! - mosolyogtam, majd kezét elvettem, nehogy elszakítsa a kedvenc pizsim. Halk kis dallamot kezdtem el neki dúdolászni, miközben arcát kezdtem el simogatni, mint ahogy a mami is szokta nekünk.
-Taemin! - állítottam le kezem kis idő után, de már nem jött válasz. Úgy voltam, hogy elaludt.
-Szeretlek, ahogy a mami mondaná, majd nyomtam is egy puszit arcára.
Ismét elmosolyodtam, mikor azt mondta, dúdolni fog, majd elhelyezkedtem közelebb fészkelve magam hozzá. Hihetetlenül kényelmes... Talán össze kellene tolni az ágyainkat... Szép hangjára pillanatok alatt elálmosodtam, leragadtak szemeim, viszont nagy nehezen még ébren tartottam magam, tovább akartam hallani kellemes hangját. Mikor a nevem mondta, már igencsak félálomban voltam, így nem bírtam válaszolni, de hallottam, amit utána mondott. Annyira jólesett, szívem melegség járta át, hatalmasakat dobbant. Válaszolni akartam, de itt már nem tudtam tovább tartani magam. A kellemes érzések maguk alá terítettek, elaludtam. Viszont ezek a csodás pillanatok testvéremmel örökké az emlékezetembe vésték magukat...
Miután halk szuszogását meghallottam, lehunytam szemem és szinte azonnal elaludtam. Taeminnal aludni még jobb volt, mint egyedül.
Az éjszaka utána kellemesen telt. Én azt álmodtam, hogy kint vagyunk az udvaron, ahogy a cicánkkal játszunk, de amikor már rajzoltunk a betonra krétával, akkor kezdett el a mami kelteni minket.
-Csak a csillagot hadd rajzolhassam meg! - motyogtam.
Reggel, mikor eljött az ébredés ideje, nagy nehezen reagáltam is a keltegetésre, kinyitva szemeimet. Örültem, hogy Jongin még mindig mellettem van, viszont mikor meghallottam álmos szavait, csak felkuncogtam, hiszen nem tudtam, miről beszél. - Majd én felkeltem - mosolyodtam el, kissé még én is álmosan, majd elkezdtem csiklandozni Jongint, remélve, hogy hallhatom nevetését, olyankor nekem is mindig nevetnem kell.
Még az álmomban az utolsó csíkot kellet volna meghúznom, mikor valami csikis érzés futott végig egész testemen. Kicsit libabőrös is lettem tőle. Elsőnek csak próbáltam előtörő nevetésem vissza tartani, de végül megjelent az arcomon egy mosoly, majd már annyit éreztem, hogy elég, így hangosan nevetni, illetve sikítani kezdtem.
-Ne! Ez nagyon csikis! Áhh, Taemin tudom, hogy te vagy! - vettem mély levegőket.
Vigyorogva néztem arcát, majd mikor ő is nevetni kezdett, én is így tettem, a nevetés ragadós. - Nem igaz, én nem is vagyok ott melletted - nevettem nem állva le.
-De ne nézz butának, hallom, hogy itt vagy! - fogtam meg kezeit, ezzel közelebb húzva magamhoz, de ahogy elhúzta volna kezét, megütötte véletlen arcom, mire szinte azonnal lefagyott a mosoly az arcomról.
-Ez.. Nagyon fájt! - nyúltam számba, mire még a mozgó fogam is kiesett. Kinyitottam szemem és láttam, hogy vérzik is. Szemeim bekönnyeztek, majd a párnámra borítva arcom sírni kezdtem.
Mikor megfogta kezem, már egyből bennem volt a reflex, hogy meneküljek, így hirtelen elhúztam kezem, megütve szegény Jongin arcát. A nevetésem egyből abbamaradt, mikor azt mondta, fájt neki, majd a vérét és a könnyeit is megláttam... Szinte már én is éreztem a fájdalmat. - Jongin... Bocsánat... - motyogtam remegő hangon, nem tudva, hogy mit tegyek. Segíteni akartam, de a bűntudatom hatalmas volt, hogy fájdalmat okoztam annak az embernek, akit a legjobban szeretek, az én könnyeim is elkezdtek folyni szemeimből. Átakartam ölelni, de féltem, hogy ismét fájdalmat okoznék neki, azt pedig semmiképp nem akartam.
A fájdalom nem olyan sokáig tartott, így a könnyeimtől ázott arcom elvettem a párnámtól, ami nem csak nyálas, de véres is lett. El is szomorodtam.
-Taemin, tönkre tettem, pedig a nagyi varrta nekem! - mutattam elé, majd előhúzva egy zsepit a zsebemből megtöröltem a szám. Odabújtam testvéremhez, ez talán kicsit megnyugtatott.
-Te most miért sírsz? - néztem fel arcára. Nem akartam, hogy ő is kis ovis legyen, mint én, hogy mindenen sírok.
-Te ne sírj katona! - töröltem le arcáról könnyeit, de egy mosoly is kúszott arcomra közben.
- De megütöttelek - motyogtam szemeim törölgetve. - Nem akartalak bántani - mondtam halkan, majd megsimogattam arcát, ahol eltaláltam kezemmel. - Remélem, hamar meg fog gyógyulni - néztem rá aggódva, majd a véres párnára. - Ha szeretnéd, kimosom neked - lelkesedtem fel egy kicsit, hátha ezzel jóvá tehetem.
-Majd a mami bedobja a mosógépbe! - tettem arrébb az anyagot.
-Amúgy nem baj, legalább kiesett a fogam! Jön hozzám este a fogtündér! - mosolyogtam, de ekkor bedugtam ujjam azon a kis részen, ahol hiányzott a fogam.
-Ez tök vicces! - nevettem fel, majd már teljesen eltüntettem könnyeim.
- Ezt ne csináld, megint vérezni fog - ráztam fejem, óvatosan elhúzva kezét, majd nyomtam egy kis puszit arcára azon az oldalon, ahol foga is kiesett. - Az enyém mikor esik majd ki? - kérdeztem duzzogóra váltva. - Talán akkor, ha te is megütsz? - gondolkodtam el.
-Nem, nekem ez már eleve mozgott, csak azért hullót ki ilyen könnyen! - ráztam fejem, majd az ágyra döntöttem.
-Nyisd ki a szád, majd megvizsgállak, hidd el, nagyon zseni vagyok ezen a téren már! - néztem meg saját fogam, majd a kis szekrényemre raktam.
Pár pillanatig csak kételkedve néztem rá. De talán tényleg tudni fogja... - Ez most olyan, mint egy orvosos játék - kuncogtam fel, majd a párnát feje alá tettem, és kinyitottam számat, közben őt nézve.
-Aha.. - mosolyogtam, majd ujjam fogaihoz nyomtam.
-Taemin, ez mozog! - nyomtam neki többször is ujjam az egyik fognak.
-Kivegyem neked? Azt mondta a nagypapa, hogy ő úgy szedte ki a fogát régen, hogy cérnát kötött rá és meghúzta! - néztem rá
Szavai hallatán mély gondolkodásba estem. Jó lett volna, ha az én fogam is kiesik, de azért féltem is egy kicsit. - Nem fog nagyon fájni? - kérdeztem arcát nézve.
-Nekem csak a pofon fájt inkább, de tudod mit? - mosolyogtam.
-Csukd be a szemed! - simítottam arcára.
-És most nyisd ki a szád! - mondtam, miközben egyfajta nyugtatás ként simogattam arcát.
Az, ahogy az arcom simogatta, nagyon jól esett. Olyannyira ellazított, hogy az aggódás el is múlt, tettem amit kért, majd lehunyva szemeim, kinyitottam szám. Közben egyik kezemmel kitapogattam, hol van a lába, hogy combjára tudjam vezetni kezem, így is érezve közelségét.
Egy könnyebb mozdulattal kivettem fogát. Próbáltam a lehető leggyengébben, mégis csak az öcsém.
-Taemin, ügyes voltál nagyon! - bújtam hozzá, majd kezébe nyomtam a kis fogát.
-Este most már mind a kettőnkhöz jönnie kell a fogtündérnek! - mosolyogtam.
Próbáltam nem arra gondolni, hogy mit csinál, de egy kicsit így is fájt, érezni lehetett a vér ízét számban. Viszont mikor megdicsért és a kezembe adta a fogam, boldogan mosolyodtam el, a fájdalom már ki is ment fejemből. - Köszönöm, Jongin! - ugrottam nyakába boldogan.
-Szívesen! - álltam fel, ezzel kicsit őt is megemeltem az ágyon.
-Láttad milyen erős vagyok? - néztem rá boldogan mosolyogva, majd leugrottam az ágyról.
-Próbáld ki, nagyon jó!
- Te tényleg erős vagy - kuncogtam. - Én még nem, viszont később majd biztos ebben is olyan leszek, mint te - kuncogtam, majd letettem a fogam az éjjeli szekrényre, nehogy elvesszen, utána pedig én is leugrottam az ágyról, mire széles mosoly jelent meg arcomon.
